...mert nem véletlenül vagyunk homo sapiens

EZEN ELGONDOLKOZOL TÁN!

Hogyan lehet a világűr végtelen?

2016. szeptember 22. - gondolkoZoli

vegtelen.jpg

Még gyerekkoromban hallottam az egyik barátomtól azt az igen érdekes gondolatot, hogyha egy ember szeretne megőrülni (eleve őrült felvetés, mert hát ki a fene szeretne megőrülni?), az gondoljon bele abba, hogy a világűr végtelen.

Végtelen. Ez annyit jelent, hogy mész, mész, mész és nincsen vége. Akármennyit is mész, sosem lesz vége.

– De hiszen ez lehetetlen! Kell, hogy legyen vége! – kiállt fel fogcsikorgatva, beeresedett szemekkel szegény homo sapiens. – Hát olyan nincs, hogy valami nem ér véget! Minden véget ér egyszer!

Ez mondjuk igaz is, az univerzum is véget fog érni egyszer, de most a térbeli kiterjedés végtelenségét próbáljuk felfogni, nem az időbelit.

Oké – rágódik tovább a homo sapiens –, nem akarok megőrülni, ezért önhatalmúlag úgy döntök, hogy igenis véges dolog az univerzum. Mondjuk a világegyetem egy hatalmas nagy labda, aminek a falát elérhetnénk, ha volna erre alkalmas űrhajónk. Azonban a probléma továbbra is megmarad, hiszen ha elértük az univerzum szélét, akkor felvetődik az újabb kérdés, hogy mi van azon kívül? Vajon miben van benne az univerzum nagy labdája? Csak nem egy másik, még nagyobb labdában? És az a nagyobb labda hol van? Ja, persze, egy még annál is nagyobb labdában, ami egy következő nagy labdában és így tovább. Tehát az univerzum végtelenségének problémájától nem szabadultunk meg.

 Nos, mivel én sem szeretnék megőrülni, kidolgoztam magamnak egy elméletet, mely segít megérteni ezt a térbeli végtelenséget. Ennek a lényege az, hogy az univerzum valójában véges, csak látszólagosan végtelen. A magyarázat pedig nagyon egyszerű. Gondoljunk arra, hogy itt a Földön beülünk Pirx kapitány mellé a Csillaghabverő 1-es nevű világűrhajóba, ami kalocsai pirospaprikával hajtva pillanatok alatt átrepülheti az univerzumot. Odakint az űrben a tér 3 dimenziójának megfelelően válthatunk irányt, tehát mehetünk előre és hátra, jobbra és balra, valamint le és fel. Bármelyik irányban is indulunk el, nem fogunk beleütközni a világegyetem szélét képező falba, mert a világegyetem végtelen, legalább is látszólagosan. Egyszerűsítsük le annyiban a mozgásterünket, hogy csak egy irányba mehessünk, mondjuk előre. Tehát megkérjük a kapitányt, hogy emelkedjen el a földtől a hajóval, állapodjon meg a földfelszín felett 9 km-rel (hogy a Mount Everestbe se ütközzünk bele még véletlenül se), és utána, mint egy repülőgép, egyenesen előre haladva repülje körbe a bolygót. A kormány rögzítve van, nem tudunk semerre sem irányt váltani, pontosan azért, hogy csak előre repülhessünk. Ettől függetlenül a röppályánk mégsem egy nyílegyenes vonalat fog húzni! A Föld gravitációja miatt az egyenes mozgásunk csak látszólagos, valójában egy kört írunk le. A kör pedig nem más, mint egy önmagába visszatérő, végtelen egyenes. Minél nagyobb ez a kör, annál kevésbé érzékelhető az egyenes vonal görbülése.

 Ha a fent említett formában, egyenesen repülünk a föld felett, akkor esélyünk sincs elhagyni a bolygót. Ahhoz meg kell kérnünk a kapitányt, hogy húzza fel a botkormányt egyenesen az ég felé. Néhány kilométer után már kint is vagyunk az űrben. A világűrt elhagyni azonban már cseppet sem ilyen egyszerű. Ott hiába mondanánk, hogy „Irány fölfelé, és hagyjuk el az univerzumot!”, mert hát mihez képest „fölfelé”, ugye? Odakint ezek a fogalmak értelmüket vesztik, ezért ne is ragaszkodjunk hozzájuk túlzottan. Maradjunk csak meg az „Egyenesen előre, Kapitány!” utasításnál, és még véletlenül se terheljük őt meg iránymegadással, hogy „erre menjünk előre” vagy „arra menjünk előre”, mert bármerre is indulnánk el, az „egyenesen előre” útirány minden esetben ugyanoda hozna vissza. Tekintsünk el az időtől, az út hosszától, és csak az irányra koncentráljunk. Az „előre” irányból egy hatalmas nagy kör fog születni, amit aztán végtelenszer bejárhatunk, anélkül, hogy bárhol is beleütköznénk az út végébe. A világűr, mint valami gigantikus mőbiusz szalag fut körbe a tér minden irányában. Kitörni belőle tehát lehetetlen.

 És hogy miért nem lehet elhagyni az univerzumot? Na, itt jön a filozófia! Az űrhajó is és az emberi test is anyagi dolog, ugyanúgy, mint maga a jó öreg univerzum. És anyagi dolog nem hagyhatja el az univerzumot! Építhetünk akármilyen szuper űrhajót, lehet benne akármilyen spéci hiperhajtómű, vagy valószínűtlenségi hajtómű (esetleg kalocsai pirospaprika), technikai eszközökkel sosem leszünk erre képesek. Legalább is a fizikai törvényeken alapuló technika sosem lesz erre képes. Ehhez egy másfajta technikára van szükség, ami másfajta törvényeken alapul. És azzal ez a cél is megvalósítható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ezenelgondolkozoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr8311736851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gondolkoZoli 2018.07.19. 17:06:05

@Zsuzsanna Morris: Köszönöm, örülök, hogy elgondolkoztatott :-)

TheDoors 2018.10.03. 18:26:09

Ha az űrben elindulunk egy irányban, miért térnénk vissza ugyanoda, ahonnan elindultunk?

gondolkoZoli 2018.10.03. 19:12:04

@TheDoors: Szia! Köszönöm kérdésed! Kérlek, olvasd el újra az anyagot, mert a kérdésre a választ ott találod! Lehet, hogy nyakatekerten van kifejtve a magyarázat, de attól még ott van. :-)