...mert nem véletlenül vagyunk homo sapiens

EZEN ELGONDOLKOZOL TÁN!

Függés kontra függetlenség

Avagy miért jó az, ha önállóságra neveljük a gyereket?

2016. november 11. - gondolkoZoli

fel.jpg 

Korábban már foglalkoztam az élet céljával és az emberiség céljával, de most szeretném újra körüljárni ezt a témát egy újabb megközelítésből, mégpedig az egyén szempontjából. Mi lehet az egyén célja? Mondhatnánk válaszként erre, hogy az bizony egyénről egyénre változó lehet, hiszen valaki rocksztár akar lenni, valaki fodrász, tanár, tűzoltó, vagy éppen az Egyesült Államok elnöke. Tehát ahány emberi lény él a Földön, annyi eltérő életcél létezik. Van azonban egy közös késztetés, ami minden ember esetében egy és ugyanaz, és ez a késztetés már gyerekkorban megmutatkozik. Tudod-e, hogy mire gondolok?

Van-e elképzelésed arról, hogy mi lehet egy gyerek legfőbb célja? Ha nincs is saját gyereked, biztos láttál már olyat, és ami a legbiztosabb, hogy valamikor te is voltál gyerek. Ha egy frappáns körülírást akarnánk adni arról, hogy mi is a „gyerek”, azt mondhatnánk: „olyan, mint egy felnőtt, csak kicsiben”. És ezzel a definícióval meg is válaszoltuk a kérdést: A gyerek célja az, hogy felnőjön!

A gyerek felnőtt akar lenni. De miért? – kérdezhetnénk Fluimucil Ábel stílusában. Miért nem jó neki az, hogy egész nap játszhat? Egy gyereknek arany élete van, nem? Etetik; itatják; mosdatják; játékokkal halmozzák el; kitörlik a fenekét; kényeztetik; ha elböffenti magát, megdicsérik; és nemcsak este, de még délután is aludhat. A felnőttek többsége szívesen cserélne a gyerekekkel, ennek ellenére a gyerekek a felnőttek életére vágynak. Miért?

Azért, mert attól még hogy gyerek, nem hülye. Tudja jól, hogy korlátok között él. Szabad mozgástérre, döntési szabadságra vágyik. Neki ne mondja meg senki, mikor feküdjön le, mikor keljen, mit egyen, mit igyon, hova menjen, hova ne menjen, mivel játszhat, és mivel nem játszat! Önállóságra törekszik, mégpedig minél gyorsabban. E törekvés első jelei mutatkoznak meg a dackorszakban, amikor határozottan kifejti a gyerek a véleményét a szülő, illetve a felnőtt világ kontrolljával szemben. A cél egyértelműen megfogalmazódik benne: „Fel kell nőni minél hamarabb, és akkor azt csinálhatok, amit akarok! Nem parancsolhat akkor már nekem senki, én döntöm el, mikor, mivel fogok foglalkozni, és ha valaki mégis megpróbál engem irányítani, azt majd én is jól kiosztom, netán meg is verem, ahogy teszik ezt most énvelem is!”

Nemcsak hogy a kontrolltól szeretne megszabadulni a gyerek, de vágyik azokra a dolgokra is, ami csak a felnőttek kiváltsága, és ami oly vonzó a gyerek számára. Érthető is, miért sürgetik hát a gyerekek saját felnövésüket! A kamaszkorba lépő gyerek már úgy gondolja, ő elérte a felnőtt kort, ezért megilleti őt is mindaz, ami a felnőtteket. Ezért rászokik a dohányzásra, alkoholt fogyaszt, nemi életet él, drogozik, jogsi nélkül autót vezet, nem fogad szót senkinek, és rendszeresen eljár dolgozni. Ja, azt azért nem, mert azt a felnőttek is utálják. Szerintük csak a pancser felnőttek dolgoznak, mint például a szüleik, de ők maguk az élet igazi császárai, akik mindenféle ügyes bizniszkedéssel és kiskirálykodással habzsidőzsiznek. Ilyen a lázadó kamaszkor. Ez a példa azért elég szélsőségesnek mondható, mégis elég gyakori jelenség.

A gyerek tehát vágyik az önállóságra, és egy jó szülő támogatja is a gyereke ez irányú törekvését, hiszen ő maga is akkor mondhatja el magáról, hogy sikeresen felnevelte a gyerekét, amikor azt látja, hogy a gyerek felnőtt, és képes megállni a saját lábán. Ezért nagyon fontos minden pillanat a gyerek életében, amikor önállóan leküzd olyan problémákat, amiket korábban csak anyu, apu segítségével tudott megoldani. Micsoda öröm látni a gyerek diadalittas arcát, amikor például először sikerül neki önállóan felvenni a nadrágot, megkötni a cipőt, felmászni a csúszdára, kiolvasni egy szót, megoldani egy matek feladványt, meghúzni egy csavart! Ugyanilyen boldogság az első önállóan megtett méter a bratyó biciklijével, az első önállóan megtett út apa autójával, vagy az első sikeres kapcsolatfelvétel a másik nem képviselőjével. Ezek mind olyan élmények, amik mérföldkőnek számítanak egy emberi lény felnőtté válásának útján. Megtapasztalja a személy, hogy képes ezeket a dolgokat egyedül megtenni, már nincsen szüksége külső segítségre.

Az önfenntartásra való képesség mértéke határozza meg leginkább egy ember érettségét, nem az életkora. Ennek függvényében nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy felnőttek volnának. Sok olyan ember él a Földön ugyanis, akiket egyszerűen nem hagynak felnőni. Nemhogy nem bátorítják őket az önállóságra, hanem egyenesen elbátortalanítják őket, hogy ne is próbálkozzanak vele, vagy éppen meggyőzik őket az ellenkezőjéről. „Vigyázz! Felnőni veszélyes!” illetve „Felnőni? Minek azt? Hát nem tök jó neked az, hogy mindent készen kapsz?” Emögött persze különböző érdekek állnak. Az egyén szempontjából az ideális állapot nyílván a teljes függetlenség, az öndetermináltság lenne, mások azonban úgy gondolják, hogy ez rájuk nézve meglehetősen veszélyes állapot. Ha te ugyanis olyan ügyes fickó vagy, aki minden problémáját játszi könnyedséggel egyedül megoldja, akkor nem lesz szükséged rám! Márpedig én azt szeretném, hogy az életed éntőlem függjön! Fogadd el a nézeteimet, a tanácsaimat, és éld az életed ezeknek megfelelően. Mivel te úgysem tudod, hogy miről mit gondolj, majd én megmondom neked, majd én segítek neked kiigazodni ebben a bonyolult világban, neked ezzel nem is kell törődnöd, bízd csak rám magad. És mivel te úgysem tudsz annyi pénzt megkeresni, ami szükséges a fennmaradásodhoz, majd én adok neked pénzt, te pedig majd apránként visszaadod nekem, jó? Látod, milyen jó, hogy itt vagyok neked? És ne felejtsd el, hogy neked csak addig lesz jó az életed, amíg én itt vagyok neked, úgyhogy becsüld meg rendesen ezt a kapcsolatot! Megértetted, te kis buta? Csak én tudlak megvédeni minden bajtól!

Szóval vannak érdekkörök, akik aktívan azon dolgoznak, hogy elvegyék az önállóságunkat, az érettségünket. Ilyenek a kormányok, a bankok, de vannak ilyen rokonok is, anyukák és apukák. Bárki is tesz ilyet, azt ártó szándékkal teszi, és bűnt követ el azzal, hogy visszafogja a képességek kiteljesedését, és ezáltal korlátozza a szabadságot. Nem tehetünk hát mást, mint azt, hogy fejlesztjük képességeinket, és növeljük önállóságunkat. És segítünk másoknak, hogy ők is ugyanígy tehessenek. Nincs is talán nagyszerűbb érzés az egyén számára, mint a képességei határainak feszegetése, és amikor azt gondolja, hogy ez a legtöbb, amit ki tudott hozni önmagából, egyszer csak rádöbben, hogy amit eddig végállomásnak hitt, csak egy aprócska állomás egy hosszú utazás során, és a végállomás még nagyon messze van.

Az a gyermeteg diadalittas mosoly, ami az új képességek első sikeres alkalmazásakor díszíti az arcot, nagyon sok felnőtt arcán is látható, amikor plö nyélbe üti első önálló üzletét, megkeresi első millióját, kifizeti a hiteltartozását, megmássza a Mount Everestet, vagy elköltözik az anyjától.

Az önállóságra, függetlenségre való törekvés tehát a gyerekkor után is megmarad, és minél teljesebben sikerül ezt a célt megvalósítani, annál boldogabb életet fog élni az egyén. Van azonban egy gondolat, ami úgy tűnik, ellentétes jelentést hordoz az itt felvázoltakkal, ám ez az ellentét csak látszólagos. Midőn az ember azon fáradozik, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül megvalósítsa önmagát, rá fog jönni arra, hogy a fennmaradása nagymértékben függ a társai fennmaradásától. Így saját öndetermináltsága mellett kiemelt fontossággal fog bírni a számára, hogy segítse embertársai öndeterminálttá válását, akikkel aztán szorosan együttműködve a csoport öndetermináltságának megvalósításán fognak fáradozni. A józan ész ezen a szinten azt mondja, hogy az élet egy olyan csapatjáték, ahol nem létezik győztes és vesztes, hanem csak és kizárólag győztesek vannak. Senkit sem hagyunk elveszni, lemaradni, mert mindenki fontos!

Ezzel a tudattal nézzetek hát legközelebb embertársaitok szemébe, hiszen ha az adott szituáció éppen nem is azt mutatja, akkor is jusson eszetekbe, hogy mindannyian egy csónakban evezünk, és közös a célunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://ezenelgondolkozoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr9611949409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.