...mert nem véletlenül vagyunk homo sapiens

EZEN ELGONDOLKOZOL TÁN!

Az ember bármire képes, minden csak szándék kérdése

2017. július 03. - gondolkoZoli

lilienee.jpg

Hányszor találkoztunk már olyan esettel, amikor valaki kijelentette, „ezt nem lehet megcsinálni”, aztán jött valaki, és megcsinálta. Mi volt a különbség? Az utóbbi ember meg akarta oldani a problémát, az előbbi meg nem. Szóval nincs megoldhatatlan probléma, csupán szándék kell hozzá, hogy megtaláljuk a megoldást.

SZÁNDÉK. Ez az egyetlen szó fémjelez minden sikersztorit a történelemben. Ez a fejlődés, a civilizáció motorja. Vajon lennének-e ma autóink, repülőgépeink, ha nem lett volna eltökélt szándéka az embereknek, hogy messzebbre és gyorsabban jussanak el A-ból B-be? A repülőgép kimondottan jó példa a szándék erejére. „Az ember nem madár. Nincsen szárnya, tehát sohasem fog repülni!” Ezt nagyon sokan el is fogadták ténynek, hiszen teljesen logikus az érvelés. A jóisten nem adott nekünk szárnyakat, hogy repülhessünk, ezért soha nem is fogunk. Mégis akadt egy-két „őrült”, aki nem volt hajlandó elfogadni ezeket a tényeket, és nem nyugodott addig, amíg a levegőbe nem emelkedett valamilyen eszközzel. A probléma – miszerint nem tudunk repülni – lassacskán meg lett oldva. Egész egyszerűen voltak olyan emberek, akik nem tágítottak a problémától, nem adták fel a harcot, makacsul kitartottak még akkor is, amikor körberöhögték őket a kezdeti próbálkozásaikkor.

142647429.jpg

Oké, most kudarcot vallottam. Már megint. Sokadjára. De nem érdekel. Nem nyugszom addig, amíg meg nem oldom ezt a problémát. Mert meg akarom oldani ezt a problémát. Én repülni akarok, és repülni fogok, ha addig élek is! Senki és semmi nem fog eltántorítani a szándékomtól! Isten engem úgy segéljen! – Minden egyes probléma, amit megoldottak a történelem során, ezzel a mentalitással lett megoldva.

Ennek tükrében viszont érdemes megfigyelni azt, mennyire szándékszegény életet élünk. A világ tele van megoldandó problémával, mind az egyéneknél, mind a családoknál, munkahelyeken, kormányokban, és globálisan. Nézz csak rá a saját életedre! Milyen problémáid vannak, amiket még nem oldottál meg? Még mindig nem tetted le a vizsgáidat? Még mindig küszködsz a felesleges kilóiddal? Még mindig nem találtál munkát magadnak? Még mindig nem tudtad visszafizetni a tartozásaidat? Még mindig nem szoktál le a dohányzásról? Még mindig haragban vagy a pároddal? Mindez azért van így, mert nem döntötted el 100 %-osan, minden kétséget kizáróan, hogy végérvényesen megoldod a problémát. Nem helyeztél oda kellő mennyiségű szándékot. Nem vagy ezzel egyedül, sokunknak ismerős ez a helyzet. Csak úszunk a mindennapok sodrásában, és azt várjuk, hogy a dolgok megoldódjanak maguktól, vagy, hogy valaki megoldja helyettünk. Mert az úgy sokkal kényelmesebb. Ez teljesen érthető elvárás, ugyanakkor vannak helyzetek, és problémák, melyek megoldásáért csakis mi magunk vagyunk a felelősek. Mert jöhet például a barátod azzal, hogy szerzett neked munkát, ha neked egyáltalán nincs szándékod dolgozni! Vagy jöhet hozzád a legjobb fitneszguru, hogy segítsen neked leadni a súlyfeleslegedet, ha neked szándékodban sincs felállni a fotelból! Vagy segíthetünk egy büntetett előéletű egyénnek visszailleszkedni a társadalomba, de ha ő maga nem hajlandó felhagyni korábbi életvitelével és tisztességes életet élni, akkor hiábavaló próbálkozás az egész. Tehát az a kérdés mindig, hogy mit akarsz te valójában? Mik a tényleges szándékaid a kimondott szavaidtól függetlenül? Tényleg akarsz dolgozni, vagy csak mondod? Tényleg le akarsz fogyni, vagy csak „jó lenne”? Tényleg változtatni akarsz az életeden, vagy csak a szociális elvárások mondatják ezt veled, valójában neked minden jó úgy, ahogy van? Szóval mennyire vagy őszinte önmagaddal és a környezeteddel a szándékaidat illetően?

A kényelem és a lustaság nagyúr! Megóv minket a csalódástól, a fájdalomtól, de legfőképp a munkától. Ugyanakkor megfoszt minket az eredménytől, a jobb élettől, az álmainktól. A kényelem nagyon jó üzlet, hiszen az emberek vágynak a könnyebb életre, csak tenni nem akarnak érte. Ilyenkor jön egy élelmes üzletember, és megoldja a problémát, amivel ő aztán sok pénzt keres. Így született meg például a mosógép, a mosogatógép, a habverő, a fúrógép, a búvárszivattyú, a láncfűrész, az exkavátor és még sorolhatnánk. Tehát a serpenyő egyik felén van a cselekvő és problémákat megoldó milliomos hős, míg a másik oldalon a lusta és kiszolgált szegény milliók. Az utóbbiak miatt akár ötezer évig is tarthat a középkor, szemben azzal az eggyel, aki fejébe veszi, hogy nyugat felől közelíti meg Indiát, vagy hogy embert juttat a Holdra.

Ahol nincs szándék, ott kifogás és hibáztatás van. Ez egyfajta indikátor, ezek jelenlétéből tudhatod, hogy az illetőnek nincs szándéka változtatni, csak panaszkodni akar. Kicsi vagyok… kövér vagyok… gyenge vagyok… gyáva vagyok… mert a párom… mert a főnököm… mert a kormány… mert az időjárás… stb. Egy alkalommal a kollégám azért nem jött be dolgozni, mert az előző nap lehullott ónos eső az éjszaka során ráfagyott az utakra, és komoly közlekedési gondokat okozott, nemcsak neki, hanem mindenki másnak is. Ettől függetlenül ugyanúgy zajlott az élet aznap is, mint máskor, a kormány nem hirdetett emiatt katasztrófahelyzetet. A kolléga azonban – aki egy dombon lakik – nem akarta kockáztatni sem az autója, sem a saját testi épségét csak azért, hogy elmehessen dolgozni. Egyszerűen nem volt szándéka szembenézni a jég okozta problémával. Ellenben ha az óvodából azzal keresték volna fel, hogy a gyereke leesett a mászókáról, egész biztosan megtalálta volna a módját, hogy lejöjjön a dombról. Minden csak szándék kérdése. Mi lett volna, ha Edmund Hillary a jég láttán meghátrál? Hűha, ez csúszik! Hát, nem is tudom. Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet eljönni otthonról! Mert hát ez így elég veszélyesnek tűnik. Akár meg is halhatok! Nahát, ez tiszta abszurdum! Mit keresek én itt? Na, menjünk csak szépen haza! Mégis mi a francot akartam én ott fenn a hegycsúcson, ami megér ennyi kockázatot? Biztos vagyok benne, hogy Hillary még akkor sem fordult volna vissza, ha egy csapat yeti támadt volna rá! Inkább lett volna hősi halottja a vállalkozásának (és finom ebédje a yetiknek), semmint dolgavégezetlenül hazamenni.

A szándék kapcsán érdemes megismerni a probléma anatómiáját, ami a következő: szándék – ellenszándék. Vagyis amikor neked van egy előre mutató törekvésed, és egyszer csak akadályba ütközöl, akkor az azért van, mert van ugyanott egy másik törekvés is, ami a tiéddel tökéletesen szemben hat. Mondjuk szabadságra szeretnél menni, de a főnököd jobban szeretné, ha inkább dolgoznál. Vagy szeretnél szabad országban élni, de az országod kormányának más az elképzelése erről. Lehetnek neked olyan törekvéseid, hogy megszüntess bizonyos problémákat, de bármekkora szándékot is helyezel rá, ezek a problémák valahogy mégsem akarnak megszűnni. Ez azért van így, mert az érintett területeken óriási szándékkal, keményen dolgoznak azon, hogy a probléma tartósan fennálljon. Igen, vannak olyan problémák, melyek szándékkal vannak fenntartva. Gondolj a szegénységre, a háborús helyzetekre, a terrorizmusra, a „gyógyíthatatlan” betegségekre, a bűnözésre, az elmebajra, hogy csak néhányat említsek. Szerinted ezek megoldhatatlan problémák? Dehogy! Csak tudod, amikor te tövig nyomnád a gázt, mások behúzzák a kéziféket. Amikor a kormányod azt mondja, hogy mindent megtesz, és fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy jobb életkörülményeket teremtsen (ami valójában a te szándékod, és pontosan azért választottad meg őket, mert ezt mondják), akkor miért nem érezzük ténylegesen a saját bőrünkön a pozitív változást, és miért kell puszta szavakkal bemagyarázni nekünk, hogy jobban élünk? Azért, mert a kormány valójában nem azon dolgozik, amit mond, hanem azon, amit a környezeteden és az országon látsz. Egy adott szint fenntartásán fáradozik. Nagyon jól tudják, mit akarnak, és azt el is érik. Neked viszont nem ez a szándékod. Nem azon a szinten akarsz élni, amin a kormány dolgozik, hanem egy magasabb és jobb szinten. A kérdés csak az, hogy mennyire akarod azt a magasabb, jobb szintet? Mekkora szándékot vagy hajlandó latba vetni érte? Képes lennél akár a végsőkig is elmenni, hogy elérd a célodat? Képes lennél a „győzelem-vagy-halál” mentalitásával küzdeni? Nem lennél képes? Ezért tart ott az ország, ahol tart, és ezért tart ott az életed, ahol tart. Mert birkák vagyunk. De bármelyikünkből bármikor hős válhat. Csak szándék kérdése. Zrínyi Miklós annak idején megállította az Európa felé nyomuló törököt. A „győzelem-vagy-halál” mentalitásával küzdött, nem adta lejjebb a szándékát. Óriási túlerővel nézett szembe, és elesett a szigetvári ostromnál, mégis győzelmet aratott. Erkölcsi győzelmet. Hű maradt önmagához, és a szándékához, hogy megvédi az országot a töröktől. Ettől a szándékától nem tágított, és hajlandó volt az életét is áldozni ezen döntéséért. Ilyen egy hős, és ezért tudunk rájuk felnézni.

Nem kell, hogy egy egész nemzet hőse legyél! Legyél csak a saját hősöd. Mentsd meg önmagadat, és a példád révén megmentesz másokat is. Olvastam egy lélegzetelállító sztorit, melyben egy hölgy csodával határos módon felgyógyult a mindenki által gyógyíthatatlannak bélyegzett betegségéből. Igazából nem volt benne semmi csoda, egészen egyszerűen csak eldöntötte, hogy meg fog gyógyulni, és kész. Ami mégis a csoda a történetben, az az óriási szándék, ami mindannyiunkból hiányzik, amikor problémával nézünk szembe. Ennek a hölgynek azt mondta az orvos, hogy gyógyíthatatlan a betegsége (rheumatoid arthritis), azaz nincs esélye arra, hogy újra egészséges emberként éljen. Ő ezt nem fogadta el, és addig keresett-kutatott megoldások után, hogy végül legyőzte a „legyőzhetetlent”.

„Gyógyíthatatlan”, „lehetetlen” – ezek puszta szavak, önmagukban nem rendelkeznek semekkora erővel. Erőt te magad adsz nekik, amikor elfogadod, hogy gyógyíthatatlan és lehetetlen. Dönthetsz azonban úgy is, hogy gyógyítható és lehetséges. Érdekes megfigyelni a súlyos betegségben szenvedők élethez való hozzáállását. Teljesen reményvesztettek, mert a szakértők egybehangzóan kijelentették, hogy az állapotuk menthetetlen. Sokkoló lehet szembesülni a hírrel, hogy halálos betegségben szenvedünk, amit aztán nagyon könnyű tényként elfogadni, hiszen mégiscsak hozzáértő emberek mondták. Ilyenkor a beteg döntéshelyzetbe kerül, és a rendelkezésére álló adatok alapján fog döntést hozni. És ha csak annyi információja van, hogy az állapota gyógyíthatatlan, és semmi több, akkor érthető, hogy lemond az életről, és a halál mellett voksol. Ne csodálkozzon tehát, ha belehal a betegségébe, hiszen ő maga döntött úgy, hogy a betegsége legyőzheti. Ez a döntés az övé. Nem az orvos ítélte őt halálra a „gyógyíthatatlan” kijelentésével, hanem ő maga, mégpedig azzal, hogy egyetértett ezzel a kijelentéssel. De választhatja a beteg az életet is, ha fontos számára az élete. Persze, a többi beteg számára is fontos az élete, legalábbis mindenki ezt mondja, a különbség csak annyi, hogy ki mennyire gondolja komolyan a gyógyulását, és mit hajlandó megtenni érte. A többség ugyanis csak annyit tesz meg, amennyit az orvos mond neki, aztán bízik a jószerencsében meg a statisztikai adatokban, hátha ennyi is elég lesz. A „vagy meggyógyulok, vagy nem” hozzáállás egy nagyon alacsony felelősségvállalási szint, mégis a betegek többségére ez jellemző. Az orvosra helyezik át a felelősséget és a szándékot, mondván, ő foglalkozik betegségekkel, ez az ő szakterülete, az ő dolga, nem a miénk. Mi tehát nyugodtan hátradőlhetünk a kórházi ágyunkon, és hagyjuk, hadd dolgozzon az orvos rajtunk, hadd küzdjön az életünkért. Aztán ha meggyógyulunk, az csak és kizárólag az orvos érdeme lesz, és akkor mi majd vele együtt örülünk, de ha meghalunk, akkor MI halunk meg, nem az orvos!!! Mi csak egy szakmai kudarc leszünk az orvosnak, és egy rossz pont a statisztikákban, de nekünk akkor is oda az életünk! Nagyon nem mindegy tehát, milyen a hozzáállásunk! Mert ha vége az életünknek, AKKOR VÉGE! Ki mondja erre azt, hogy „mindegy, nem fontos”? Csakis az, aki már eddig sem tudta, mit keres az élők között! Hát csoda, ha beteg lett?!

Ne tévesszük szem elől a tényt, hogy az orvos is csak ember, nem mindenható, nem tudhat mindent, bármennyire is ezt állítja, és azzal a kijelentésével, hogy „az állapotunk gyógyíthatatlan”, be is bizonyította, hogy nem tud mindent. Itt az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük az irányítást, és azt mondjuk az orvosnak:

- Doktor úr, köszönöm, hogy időt áldozott rám, de mivel ön pontot tett az esetem végére, én kénytelen vagyok tovább állni, és máshol keresni megoldásokat. Én ugyanis élni akarok, és igazi, teljes értékű életet akarok, nem pedig gépekre kötött vegetálást.

- Hölgyem/Uram, megértem az elszántságát, de higgye el, hogy a modern orvostudomány még nem talált megoldást erre a betegségre.

- Akkor nyílván nem ott kell keresni a megoldást.

- Bármely más gyógyítási praktika bizonytalan és veszélyes lehet.

- Nem jobban, mint az ön által ajánlott „modern” orvostudomány. Attól még, hogy ön nem hisz benne, még akár működhet is. Nem azon múlik valaminek a működőképessége, hogy a hivatalos orvostudomány szaktekintélyei elfogadják-e azt, hanem azon, hogy valóban megoldja-e a problémát. Csak ez számít, semmi más.

- Ahogy gondolja. Én jelen esetben nem tudok önért többet tenni.

- Tehát ön szerint bele kéne törődnöm, hogy nincs esélyem a gyógyulásra. El kéne fogadnom, hogy életem végéig – bármeddig is tartson – egy emberi roncs leszek, aki nem fog többet futni, nem fog többet dolgozni, alkotni…

- Nem egészen ezt mondtam.

- De, ezt mondta, csak nem szó szerint. Mondja meg nekem őszintén, ha ön az én helyemben lenne, mit csinálna? Beletörődne a helyzetbe, vagy tovább keresne?

Ezen a ponton abbahagyom ezt a rögtönzött szappanoperát, de egy biztos: ha épeszű az orvos, akkor bizony ő is tojna a modern orvoslásra. A végső konklúzió az, hogy szándék nélkül nincs eredmény. Bizony, keményen oda kell tennünk magunkat, hogy a makacsul ellenálló problémákat legyőzzük. Ha kevesebb erőfeszítés is elég volna, akkor nem volnának a világon beteg emberek, kövér emberek, szegény emberek, és még sorolhatnánk a sorscsapásokat. A fenti dialóg bármely más problémára ráhúzható, de a betegséggel lehet a leginkább kihangsúlyozni a szándék jelentőségét, amikor konkrétan az életünkről van szó, nem kevesebbről. Mert hát lehet élni kövéren is. Lehet élni szegényen is. De halottként nem lehet élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ezenelgondolkozoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr112638493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.