...mert nem véletlenül vagyunk homo sapiens

EZEN ELGONDOLKOZOL TÁN!

EZEN ELGONDOLKOZOL TÁN!

Komoly vagy komolytalan?

2017. november 21. - gondolkoZoli

gondolo.jpg

Igen, még mindig az élet nagy kérdésein lovagolok. :-) Sokat foglalkoztat a kérdés, hogy miért érdemes élni? Hogyan érdemes élni? És eldönthetjük-e egyáltalán ezeket a kérdéseket, vagy a valóság úgyis eldönti helyettünk?

A logika és a szabad gondolkodás persze azt mondatja velünk, hogy igen, a mi választásunk az, hogyan élünk, mire áldozzuk az időnket, energiánkat, figyelmünket. De próbáld ezt megértetni egy magába forduló, depresszív emberrel, aki a vállán hordozza a világ összes súlyát. Ő ez alól a teher alól azt látja, hogy ilyen az élet. Az élet szenvedés. Az élet küzdelem. Az élet folyamatos harc a túlélésért. Ilyen világban élünk, hogyan is tehetnénk ez ellen? Így vélekedik az átlagember, akit lehengerelnek a mindennapos tennivalók. Túl sok a feladat, túl sok a felelősség, túl sok az elvárás. Tényleg ez volna az élet értelme? Rohanni a betevő falatért? Erről kell szólnia az életnek?

Megállsz-e időnként elgondolkodni ezen? Neked is meg vannak nyílván a magad bajai. Túlórára kényszerülsz a határidős feladatok miatt. Megszervezni, hogy ki vigye haza a gyerekeket az oviból, suliból. Kitalálni, miből és hogyan lesz este vacsora. Kihúzni a párodból, hogy már megint miért nem beszél veled. Valamikor elmenni az orvoshoz, hogy kivizsgáltasd a legújabb egészségügyi problémádat. Ez csupa olyan dolog, ami az élet része, de nem feltétlenül kellene, hogy az legyen.

Kin múlik, hogy milyen életet élünk? Természetesen rajtunk. Mi teremtettük a világot olyannak, amilyen. Mi vagyunk tehát a felelősek azért, ahogyan élünk, és a világért, amelyben élünk. Azt, hogy ki is az a MI, két részre bonthatjuk. Az egyik rész maga az egyén, vagyis az individuum; másik rész pedig a többiek, azaz mindenki más. Az, hogy ki az egyén, és kik a többiek, nézőpontról nézőpontra változik. Ha én nézem, te a többiekhez tartozol; ha te nézed, én tartozom a többiekhez. Mint ahogy én sem vagyok különösebben fontosabb a többieknél, úgy a többiek sem lehetnek fontosabbak nálam. Mindannyian ugyannak a játéknak vagyunk a részei, kölcsönösen hatunk egymásra.

Egy olyan világban, ahol az emberek lehangoltak és reményvesztettek, hogyan lehetnék én más, mint lehangolt és reményvesztett? De mint ahogy nekem sem a reményvesztettség a célom, ugyanúgy a többieknek sem. A minél több boldogság megélésére vágyom én is, mint mindenki más.

Hol rontjuk el? A reményvesztettség olyan súllyal nehezedik ránk, hogy szem elől tévesztjük a célt, magát a boldogságot. Nem törődünk azzal, hogy örömet szeretnénk megélni, és azzal sem törődünk, hogy a többiek is erre vágynak. A boldogság akkor a legértékesebb, ha mindenki megélheti, hiszen ha a többiek boldogok, én is az leszek. Az önzés hazavágja ezt a képletet: „semmi más nem fontos, csak az, hogy ÉN jól érezzem magam”. Az így gondolkodó egyén – szándékával ellentétben – magányosan és boldogtalanul fog élni.

Azok a legboldogabb emberek a világon, akik egyaránt odafigyelnek mind a saját boldogságukra, mind mások boldogságára. Gondolj erre legközelebb, amikor a bolt pénztárában állsz, és lassan halad a sor. Előtted valaki szöszmötöl, lassan számolgatja az aprópénzt, nem találja a sok egyéb kártyája közt a bankkártyáját. A pénztáros épp betanul, elütötte a tételt, hívja a főpénztárost, és tétlen várakozással telik az idő. Te épp arra gondolsz, hogy nem fogod elérni a buszod, amivel időben beérnél a munkahelyedre. A főnököd ideges lesz, emiatt te is ideges leszel, emiatt mindenki más is ideges lesz körülötted. Na, most ahelyett, hogy mindenkit az infarktus felé hajszolsz, gondold végig, hogy mi is a célod valójában. Miért születtél erre a világra? Miért vagy itt? Mi lenne a létezésed célja? Valóban azért születtél, hogy szenvedj? Valóban az a célod, hogy e beteg világ gépezetének egy rozsdásodó fogaskereke legyél? Valóban vágysz egy infarktusra? Te tényleg ezekért élsz? Vagy azért, hogy a többi embertársaddal együtt örömet és boldogságot élj meg?

Szóval, majd amikor állsz a sorban a pénztárnál, és nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnéd, akkor egyszerűen csak helyezkedj a probléma fölé, és ENGEDD EL! Engedd el a problémát, és a probléma megszűnik létezni. Segít, ha a célra gondolsz: „Az a célom, hogy az életemben minél több örömet és boldogságot éljek meg az embertársaimmal együtt! Nem a szenvedéssel teli korai halálra vágyom. Nem betegséget szeretnék kinevelni magamban, hogy aztán gyógyszerfüggő legyek. Én örömre vágyom. Nyugalomra vágyom, és arra, hogy a környezetem is nyugodt és kiegyensúlyozott legyen. Azt szeretném, hogy a betanuló pénztáros is nyugodt legyen. Lássa rajtam, hogy én nyugodt vagyok, emiatt ő is megnyugszik. Örülni fog, hogy türelmesek vagyunk, ezzel is segítve a betanulását. Boldogan fogja végezni a munkáját, amit látva mi is boldogan megyünk a dolgunkra. Ez a célom.”

Az életben persze jöhetnek komolyabb csapások is, mint sorban állás miatt elveszteni az életünkből tíz percet. Elveszíthetjük szeretteinket. Elveszíthetjük a munkánkat. Elveszíthetjük mindazt, amiért eddig dolgoztunk. Ezek a csapások tönkre tehetik az életünket, de csak akkor, ha hagyjuk. Ami/aki elment, vissza nem hozhatjuk. A múltat megváltoztatni nem tudjuk. Tehát a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy elengedjük ezeket a dolgokat, és hagyjuk őket elmenni. Közben tartsd szem előtt a célt: „örömet megélni embertársainkkal együtt”. Ha én is ezt tartom célomnak, és a többiek is, és mindannyian kitartunk e cél mellett, akkor egy tökéletes világ részesei lehetünk. Utópisztikus, de mégis kin múlik, hogy így legyen? Csakis rajtunk. Én egyetértek ezzel. Ha te is egyetértesz ezzel, akkor már ketten vagyunk. Ha mások is, akkor már sokan vagyunk.

komolysagiskala.jpg

Létezik egy bizonyos komolysági skála (én alkottam, tehát létezik), ami a szigorúan komolytól terjed a totális komolytalanságig. Egy olyan világban, ahol az élet dolgait nagyon komolyan kell venni, ott csak gyötrelem és szenvedés van. Ez hosszú távon elviselhetetlenné válik, tehát az ilyen világ egyértelműen bukásra van ítélve. Ennek ellentéteként azt gondolhatnánk, hogy a boldogság ott van, ahol a felhőtlen szórakozás, és ahol semmit sem szabad komolyan venni. Egy ilyen világ is pusztulásra van ítélve, hiszen senki sem foglalkozik fontos dolgokkal. Az előbbire nagyon jó példa a náci Németország háborús törekvései; az utóbbira pedig a Római birodalom hedonista életmódja. A boldog élethez mindkettőre szükség van, mégpedig egyenlő arányban. Kellően komolynak kell lennünk ahhoz, hogy az igazán komolytalan dolgokat értékelhessük; illetve akkor élvezhető igazán a komolytalanság, ha képesek vagyunk azt határozottan különválasztani a komoly dolgoktól.

Miért is hoztam mindezt szóba? Mert az a fent említett átlagember, aki úgy érzi, lehengerlik a mindennapok, én volnék. Azon vettem észre magam, hogy az életem mélyen behatolt a skála KOMOLY zónájába, és már kezdem a vesztemet érezni. Túl sokat rágódom az élet „komolynak” nevezett dolgain. Telve vagyok aggodalommal. Egy olyan jövő miatt aggódom, melyet egy mesterségesen kreált társadalom erőltet rám, és melyet én nem is kívánok magamnak. Szem elől tévesztettem az igazán fontos, és igazán komoly dolgokat. Például azt, hogy eltűnt az életemből a komolytalanság, ezáltal eltűnt az egyensúly. Pedig e két dolog az, ami igazán boldoggá tesz engem: 1.) Az élet nagy kérdésein töprengeni, és keresni az igazságot. 2.) Önfeledten nevetni!

Ezennel bejelentem, hogy elgondolkoZoltánnak testvérblogja született: elszórakoZoltán. A komoly témájú írásaim továbbra is itt, az ezenelgondolkozoltan.blog.hu-n fog megjelenni, míg a puszta szórakozást szolgáló, agyatlan szösszeneteimet az ezenelszorakozoltan.blog.hu-n fogod megtalálni. Ha idekattintasz, az oldal nyitó bölcseletét meg is találod!

Kívánom neked, hogy csak annyira légy komoly, amennyire komolytalan vagy! És legközelebb ne felejts el rámosolyogni a pénztárosra! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezenelgondolkozoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr1113345319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása