A világ elég nyakatekert módon működik. Persze, meg lehet érteni, hogy miért működik úgy, ahogy, de a magyarázatot igen nehéz elfogadni. Már csak azért is, mert a „működésének” az alapelve a következő: az önös érdek mindig felülírja a közös érdeket. És ahol a dolgok eszerint az elv szerint működnek, ott bűncselekmény történik, (még akkor is, ha ez az elkövető számára nem is nyilvánvaló).
„Az a fontos, hogy nekem jó legyen, nem érdekel, hogy másokkal mi lesz. Én jó ember vagyok, megérdemlem, hogy jól éljek. Mások rosszak, hát megérdemlik, hogy szenvedjenek.”
Így működik az önös érdek/közös érdek-elv, és a fenti példából is jól látszik, hogy minden eszerint meghozott döntést meg lehet magyarázni, be lehet úgy állítani, hogy helyes döntésnek látszódjon. Ez azonban akkor is csak látszat, a döntés eredménye akkor is bűn, amit aztán az illető meggyónhat a lelkészének, legkésőbb a halálos ágyán, ha előbb nem jut el arra a tudatossági szintre, hogy tetteinek súlyát felismerje.
Nehéz ezt megértetni az emberekkel, hiszen minden embernek elsődlegesen a saját túlélése a fontos. Legeslegnagyobb problémánk saját életünk mentése és biztosítása, a fájdalmak elkerülése és az öröm megélése. Az én életem az enyém, és bármennyire is hülyén hangzik, az életem (a testem létezése) nélkül nem tudok élni. Ezért a saját életünket tartjuk a legnagyobb és legbecsesebb értékünknek, természetes, hogy mindent elkövetünk saját életünk fenntartására. Ez, gondolom, mindenki számára érthető. Sokan vagyunk (szerencsére) olyanok, akik nem állnak itt meg, hiszen fontosak számunkra a szeretteink is, a családunk és a barátaink. Azt szeretnénk, hogy ők se szenvedjenek, nekik is boldog életük legyen. Ezzel a legtöbb ember tud azonosulni. Kevesen vannak (sajnos) azonban azok, akik képesek ezen a szűk körön is túl látni, és sorsközösséget vállalni olyanokkal, akiket nem is ismernek. Amikor azt mondom, „kevesen vannak”, akkor azt mondom, hogy kevesen vannak, nem pedig azt, hogy egyáltalán nincsenek ilyen emberek. Valójában nagyon is sok olyan ember él a Földön, akik együtt éreznek embertársaikkal, kiemelt fontosságú számukra a bolygó valamennyi élőlényének jóléte, szeretik és csodálják Földünk szépségeit, és mindent megtennének ezek hosszútávú fennmaradásáért, de nem ők vannak többségben – és itt következik a lényeg – nem az ő kezükben van a kormány, mely a világot irányítja. Ez a kormány olyan emberek kezében van, akiknek java része előbbre helyezi saját (illetve szűk körének) érdekeit a közös érdeknél.
Ez már nagyon régóta így van (kérdés, hogy volt-e egyáltalán ez másképp?), és ennek nagyon súlyos következményei vannak a jelenünkre és a jövőnkre nézve. Hosszú ideje látjuk és tapasztaljuk már ezt a működési elvet. A nagyhal megeszi a kishalat. Ember embernek farkasa. Fölfelé nyalj, lefelé rúgj. És mivel napi szinten van belénk sulykolva, ezért tanulunk belőle, és alkalmazzuk ezt a működési mintát, természetesnek fogadjuk el a létét, és nem érezzük bűnnek. Az eredmény: egy önző és felelőtlen társadalom.
Annak ellenére, hogy értem a miértjét, mégis mindig fortyogok, dühöngök és lázadok magamban, amikor valaki azt a kijelentést teszi, hogy „Az emberek mind rosszak, megvetem őket! Esküszöm, az állatok értelmesebbek az embereknél! Az emberiség önpusztító életet él, meg is érdemli, hogy kipusztuljon!” Ez egytől-egyig értelmetlen és bántó kijelentés, hiszen aki mondja, az is egy ember, és akinek mondja (például én), az is egy ember, tehát ő rossznak tartja önmagát és engem is, megveti önmagát és engem is, továbbá önmaga és a saját pusztulásomat kívánja! És nem, az állatok nem értelmesebbek az embereknél! Nem a kutya (ez ilyenkor a leginkább kiemelt állatfaj) az uralkodó létforma a Földön, hanem az ember! Aki nem így gondolja, az cseréljen helyet a kutyájával. Engedje be a kutyát a házába (ja, ez eddig is így volt), és költözzön ki a kutyaólba, aztán várja, hogy a kutya enni hozzon neki, lenyírja a füvet a kertben, stb.
Lehet, hogy újdonságnak hangzik, de az emberek többsége nem akar rosszat! Az emberek többsége nem akarja elpusztítani önmagát, embertársait és a bolygót! Egyszerűen csak rossz mintát követnek. Ahogy a mondás is tartja: a fejétől bűzlik a hal. Bármely csoport vezetője (legyen az egy kis csoport, vagy globális méretű), ha önös érdek/közös érdek-elv szerint cselekszik, akkor a tettei másolódni fognak, és erkölcsi romlás következik be. Ez az, amit látunk, ez az, amit tapasztalunk, és jóérzésű emberként ettől fordul fel a gyomrunk, és jutunk arra a következtetésre, hogy mindenki rossz, mindenki önző, és inkább pusztuljon ki az emberiség.
Mit lehet ez ellen tenni? – merül fel elkerülhetetlenül a kérdés. Először is legyünk tisztában azzal, hogy bármennyire is elkeserítőnek látszik a helyzet, valójában nem az! Ezért mindenképp kerüljük az afféle kijelentéseket, hogy „az emberek rosszak” vagy „mindenki csak magával foglalkozik”, „az emberek önzőek, pusztuljon hát mindenki” és stb., mert ezek a kijelentések vissza fognak hatni ránk. El fogod hinni, hogy így van, és te magad is ilyenné válsz. Önző leszel, rossz, csak magaddal fogsz foglalkozni, és elpusztulsz. Ehelyett inkább keress a világban olyan helyzeteket, ahol a színtiszta közös érdeket látod érvényesülni, és vedd észre azt, hogy ezt Emberek tették! Lásd, hogy vannak jó emberek a világban, és lehet önzetlenül cselekedni. Vedd észre, hogy lehet úgy is döntést hozni, hogy annak eredménye mindenkinek jó (nem csak egyetlen személynek vagy csoportnak), és ami másnak jó, az neked is jó.
Amikor döntési helyzetbe kerülsz, több lehetséges kimenetele lehet az adott helyzetnek. Ezek közül csak az a döntés helyes, amely a lehető legtöbb ember javára vál, minden más kimenetel bűn, tehát rossz döntésnek bizonyul. Amikor azt a kifejezést használom, hogy bűn, vagy bűncselekmény, akkor nem arra gondolok feltétlenül, hogy törvénybe ütköző módon cselekedtél. Nem minden rossz döntés minősül törvénysértésnek. Nem csak a gyilkosság vagy a lopás számít bűnnek. Amikor van egy almád, és megeszed az egészet azzal az igencsak elfogadhatónak hangzó magyarázattal, hogy nagyon éhes voltál, de nem adtál a párodnak belőle, pedig ő is nagyon éhes, akkor ezzel a döntéseddel bánatot és szenvedést okoztál neki, magadnak pedig lelkiismeretfurdalást, tehát összességében ezzel a rossz döntéseddel magadnak is ugyancsak bánatot és szenvedést okoztál. Immár két ember szenved, tagadhatatlanul bűnt követtél el, akár beismered, akár nem. Emiatt mégsem tartóztatnak le, mert nem tettél semmi törvénybe ütközőt. A lelkiismeret felette áll minden törvénykönyvnek, és külső hatalom beavatkozása nélkül is képes igazságot tenni. Ha az ember nem kezeli az ártó tetteit (nem hozza helyre a rossz döntéseit), akkor az élet majd megteszi helyette. Ilyenkor történnek váratlan kellemetlenségek, balszerencsék, tragédiák, betegségek, ilyenkor siklanak ki életek, és úgy összességében válik nehézzé az élet. Az illető úgy érzi, minden összeesküdött ellene, valójában ő maga esküdött össze saját maga ellen, ő az, aki szemet húnyt saját tisztessége és a lelkiismerete felett, és lett minden bajának okozója.
Ellenben ha a döntéseidet a közös érdek vezérli, az élet könnyeddé és boldoggá válik, nem csak neked, hanem másoknak is. De akik le vannak ragadva önös érdekeiknél, azok nem tudják elképzelni azt a helyzetet, hogy ők is profitálnának egy közös érdek szerint meghozott döntésből. Csak azt látják, mit veszítenének: mások felett, erőszakkal és csalással fenntartott hatalmukat. Egyébként ők sem rossz emberek, csak az idők során azzá váltak. Valamikor régen hoztak egy rossz döntést, és megrettentek attól, amit a döntésük által okoztak. Azonban túl gyávák voltak ahhoz, hogy vállalják érte a felelősséget, ezért újabb és újabb rossz döntéssekkel próbálják fenntartani a kialakult helyzetet, így növelve egyre nagyobbra az általuk elkövetett bűnt. Nincsenek tisztában vele, hogy maguk alatt vágják a fát. Az élet és önnön elnyomott lelkiismeretük előbb-utóbb helyre fogja tenni a dolgot. El lehet azonban húzni ezt a játszmát nagyon sokáig, mint ahogy az emberiség történelme is példázza, tehát jóval túl nyúlik ez egyetlen emberéleten. Ezek azonban már azok a dimenziók, amivel nem mindenki tud azonosulni.
A lényeg: igyekezzünk mindig a lehető legjobb döntést hozni, de ha mégis melléfogtunk, akkor legyen bennünk elég bátorság és felelősségtudat ahhoz, hogy a félresiklott helyzetet a lehető leggyorsabban kezeljük. Minél több időt várunk a kezeléssel, annál nehezebb lesz helyrehozni, ugyanis az idő múlásával növekszik a kezeléshez szükséges bátorság nagysága is, és valljuk be őszintén, sokunknak okoz gondot összeszedni a vért a pucánkban.
