Sajnálatos módon felvilágosult világunk nem kezeli tényként az ember szellemi mivoltát, mondván, ténynek csak az tekinthető, amit bizonyítékokkal alá is tudunk támasztani. Ez természetes és jogos elvárás, ez ellen vita nincs, még az emberi szellem esetében sem! Mivel azonban az emberi lélekre nem tudunk ujjal rámutatni („Látom! Ott van!”), vagy megtapogatni („Igen, ez pont léleksűrűségű!”), mint ahogy mondjuk a testünk esetében megtehetjük, ezért a tudomány ezt a területet nyílt kérdésként kezeli, vagyis inkább lekezeli, hiszen minek vizsgálgatni valamit, amiről már eldöntötték, hogy nem létezik (lásd:materializmus). Szóval látszik, hogy ezen a téren van némi elnyomás, valami ellenszándék, mintha az Ember szellemi természetének nem volna szabad kiderülnie! És most csak azért, hogy a materialistákat felbosszantsam, kijelentem, hogy igenis szellemi lények vagyunk, az emberi lélek igenis létezik, és ez bizonyítható is! Most le fogok írni néhány esetet, ami bizonyítja, hogy én szellemi lény vagyok (és nem csak testként létezem). De mivel ugyanúgy ember vagyok, mint bárki más, így ezek az esetek bizonyítékul szolgálnak minden ember szellemi természetére.

Előre bocsátom, hogy nem tartom magam egyáltalán különlegesnek, nem vagyok médium, természetfeletti, Jedi lovag vagy bármi ilyesmi. Teljesen átlagos földi humanoid vagyok, és biztos vagyok benne, hogy minden egyes ember be tudna számolni hasonló szellemi természetű tapasztalatokról, csak lehet, hogy nem ismerte fel e jelenségek fontosságát, mibenlétét, hanem hagyta magát meggyőzni azon materialista áligazsággal (nem akartam a „hazugság” szót használni), miszerint mindez csak VÉLETLEN. Én ma már határozottan elutasítom a jelenségek véletlenként való magyarázatát, és mélységesen hiszem, hogy a dolgok okkal történnek, azaz minden mögött szándék van és szoros összefüggés, és az élet egyik nagy játszmája eme szándékok megismerése és az összefüggések feltérképezése. Na, de térjünk a tárgyra, és lássuk a bizonyítékokat!

Az első jelenségtípust nevezhetnénk akár jövőbelátásnak is. Vérbeli férfiként nagyon szeretem az autókat, ám engem sosem a teljesítményük hozott lázba, inkább az autók formavilága mozgatta meg a fantáziámat. Gyerekkoromban nagyon sok autót rajzoltam, és álmodoztam is arról, hogy majd egyszer formatervező leszek. Nos, nem lettem az, ettől függetlenül továbbra is szerettem autókat tervezgetni. A terepjárók mindig nagy hatással voltak rám, de ezek anno (most a 90’-es évekről beszélek) csak kimondottan terepjárási célokra készültek, robosztusak voltak és puritánok, nélkülözve az eleganciát és a luxust. Így arra gondoltam, milyen poén lenne egy ismert luxusmárkát terepjáró formában megrajzolni! Rajzoltam hát egy vaskos testű, magasított kombit a BMW arcvonásaival. Ez akkoriban elég elrugaszkodott ötlet volt, ám én voltam a legjobban megdöbbenve, amikor pár évvel később megláttam a BMW új modelljét, az X5-öt! Alig hittem a szememnek! De hiszen ezt az autót én terveztem! Ezzel megszületett egyébként a városi luxusterepjáró kategóriája is, amiről én a rajzom kapcsán korábban fantáziáltam. Szóval úgy vélem, ráéreztem valamire, hogy merre halad a világ, legalábbis az autók világa. (Én ebből persze semmit sem profitáltam).

Most persze legyinthetünk egyet, és mondhatjuk azt, hogy minek így felfújni ezt az ügyet! Ez az eset puszta véletlen, így hát felesleges bármi többet belemagyarázni. Oké, mondjuk azt, hogy véletlen. De ha egy jelenség újra és újra megtörténik, akkor elgondolkodtatja az embert arról, hogy is van ez újra és újra véletlenül (?). Történt ugyanis, hogy rajzoltam egy egyterű hobbiterepjárót, melyre a Mercedes markáns hűtőmaszkját rajzoltam fel. Ennek az autónak volt egy különleges vonása: az övvonal a „C” oszlopnál egy kecses ívben felfut a tetőig. Ez volt az alapötlet, ami miatt egyáltalán leültem egy új autót rajzolni. Viszont nevesíteni is akartam az autót, ezért kapott Merci orrot. Néhány hónappal később jött a döbbenet: a Mercedes bemutatta az „A” osztályt! Az önmagában nem volt elég, hogy egy autógyártó kidobott a piacra egy olyan modellt, aminek az övvonala az általam megrajzolt módon fut a tetőig, de ráadásul ez az autógyártó a Mercedes volt! Ez a rajzom a mai napig megvan (szemben a BMW-ssel, az elveszett, mint bizonyíték).

A következő jelenségtípust telepátiának nevezhetnénk. Nagyon gyakran megtörténik velem, hogy mélyen elgondolkodom, odabent a fejemben szövöm a gondolatokat, és egyszer csak arra eszmélek fel, hogy az a szó vagy kifejezés, amire éppen gondoltam, ugyanabban a pillanatban elhangzik a környezetemben, vagy leírva látom magam előtt. Ez majdhogynem napi szinten megtörténik velem, így ha akarnám, sem tudnám ezeket az eseteket véletlennek nevezni. Íme erre néhány példa (ami megmaradt az emlékezetemben):

A munkahelyemen éppen Photoshoppal dolgoztam, és azon méláztam, hogyan valósítsam meg azt, amit éppen terveztem. Ez a gondolat futott végig a fejemen: „Nekem most a ceruza-eszközre lenne szükségem”. A kollégám eközben egy behalt számítógép feltámasztásán fáradozott, és nyilván fel akart magának valamit vázolni, mert pontosan az én gondolatommal egy időben mondta ki ezeket a szavakat: „Kéne nekem egy ceruza!” Naná, hogy rögtön felkaptam a fejemet, hiszen hogy lehetséges az, hogy a környezetem visszhangozza a gondolataimat?

Villamoson utaztam következő célállomásom felé, és azon gondolkodtam, hogyan is mesélnék legújabb filmélményemről az ismerőseimnek. A „Kincsem” című magyar filmet néztem meg, ami lovas témájából kifolyólag teljesen hidegen hagyott. És annak ellenére, hogy nem sokat vártam tőle, abszolút pozitívan csalódtam benne. Színészileg is, és dramaturgiailag is jónak találtam, a jelenetek hatásosak voltak, szóval engem a film teljesen magával ragadt. Na, és ugyanabban a pillanatban, amikor gondolataim sorában a „ragadt” szóhoz értem, a tekintetem éppen egy utcai plakáton siklott át, melyen ez a szöveg állt: „Ragadtasd el magad!” Már eléggé hozzá vagyok szokva ehhez a jelenséghez, ettől függetlenül újra és újra megdöbbenek, akárhányszor tapasztalom.

Biztos vagyok benne, hogy sok emberrel megtörtént már olyan eset, hogy amire gondolt, az rögtön meg is valósult. Épp a fodrásznál ültem, amikor megcsörrent a fodrász telefonja. Az egyik kuncsaftja kereste, és időpontot kért tőle. Megbeszélték az időpontot, a fodrász letette a telefont, majd így szólt hozzám: „Az élő istenre esküszöm, hogy pont ebben a pillanatban gondoltam erre az emberre, hogy milyen régen is járt nálam, erre tessék, pont felhívott!” Ez bizonyíték arra, hogy nem csak velem történik hasonló, és hogy mindannyian szellemi lények vagyunk. De a történetet folytatva, hajvágásom közben megint csak elkalandoztak a gondolataim, mert ez nálam ugyebár nagyon gyakran előfordul. Épp egy nemrég olvasott cikkre gondoltam, ami Zsidró Tamás mesterfodrászról szólt, és hirtelen űr támadt a fejemben, mert nem akart az eszembe jutni a másik híres magyar mesterfodrász neve. Erre a fodrászom teljesen spontán belekezdett egy történet mesélésébe a Hajas szalonról. Ezzel tulajdonképpen megválaszolta a gondolatban feltett kérdésemet.

Rengeteg ilyen esetet leírhatnék, ha mindre emlékeznék, de természetesen nem emlékszem mindre. Van azonban egy történet, ami kb. 20 éve történt, és az összes ilyen jellegű emlékem közül ez a kedvencem. Valamit meg akartam beszélni Lajos barátommal, ezért gondoltam, felhívom őt telefonon. (90’-es évek, vonalas telefon.) Beütöttem a telefonba Lajos barátom telefonszámát, és ahogy az általában lenni szokott, vártam a kapcsolás illetve a kicsengés során hallható hangokat. A telefon azonban néma volt. De nem úgy volt néma, mintha nem lenne egyáltalán vonal. Ez másféle némaság volt. Ez csend volt valójában, nem is némaság, hiszen ez a csend, amit hallottam, Lajos barátomék otthonának csendje volt. Egyszer csak Lajos elkezdett halózni, hogy megtörje a csendet, és egyben kiderítse, van-e valaki a vonal végén. Hát én voltam. Az az ember, akit ő éppen fel akart hívni, de amikor felemelte a kagylót, hogy tárcsázzon, nem hallotta a szokásos búgó hangot, hanem csendet hallott, a mi otthonunk csendjét. Az történt ugyanis, hogy ugyanabban a pillanatban gondoltunk arra, hogy beszélnünk kéne a másikunkkal, de én pár másodperccel előbb juthattam el a készülékhez, hogy tárcsázzak, így mire Lajos felvette a kagylót, már kapcsolásban is volt, megelőzve a kicsengést.

Én ezt az esetet határozottan telepátiának nevezem, hiszen ami itt történt, az telepatikus kapcsolat, gondolatátvitel volt. Ezzel a képességgel minden ember rendelkezik, de ez egy olyan képesség, amit nem tudunk uralni, nem tudjuk szándékosan használni. Az emberi szellemnek számos hasonló, csodaszámba menő képessége van, rejtetten. Ezek a képességek újra visszanyerhetők, melyek révén az ember soha nem látott magasságokba szárnyalhat. De erről majd máskor írok.

Addig is kíváncsi lennék, hogy a földhöz ragadt gondolkodású materialisták, ugyan mivel próbálják magyarázni a fent leírt jelenségeket? Biztos előállnak majd valami ostoba kutatással, ami az agy egyes részterületeire helyezi a hangsúlyt, meg egyes neuronokra, meg néhány újonnan felfedezett váladékra…

És ha látsz egy autót ezzel a vonalvezetéssel, akkor tudd, hogy ezt én már évtizedekkel ezelőtt megterveztem! :-)