A kérdés rögtön egy tucat újabb kérdést vett fel, mint például: „Miért kellene megmenteni az emberi lelkeket? Talán bajban vannak az emberi lelkek, hogy meg kell őket menteni? Mi is az az emberi lélek? Létezik olyan egyáltalán? És ha létezik, akkor az egy olyan valami, amit meg lehet menteni? Ki tudná ezt megtenni? És ami talán a legfontosabb: ez az egész téma csak nem valami vallási buziság? Isten is bele lesz keverve? Mert ha igen, akkor kösz, hagyjuk az egészet! A modern embert az ilyesmi nem érdekli!” Szóval ez egy kemény téma. A modern, civilizált, „felvilágosult” népek nem szívesen fordulnak egy olyan téma felé, ami – hogy is mondjam? – ennyire „tudománytalan”.

Az emberi lélek egy veszélyes dolog. Vannak képességei. Olyan képességek, amiket tudna használni, jóra is, rosszra is. Olyan, mint mondjuk egy kés. A kést is használhatjuk jóra (pl.: kivágni a kutya bundájából a bogáncsot), de rosszra is (leszúrni vele a kutyát). Nos, ha veszélyesnek bélyegeztük, akkor értelemszerűen a legjobb az lenne, ha ezeket a képességeket tönkretennénk (csorbítsuk ki a kést), de még jobb lenne, ha úgy ahogy van, letagadnánk az egész létezését (nincs is kés)! És ha nincsen lélek, akkor különleges szellemi képességek sincsenek, mint például jövőbelátás, gondolatolvasás, exteriorizáció (mikor a szellem az élő testétől függetlenül mozog), levitáció (testek, tárgyak fizikai erőtől független mozgatása), intuíció, stb. Ha ilyen jelenségek kerülnek napvilágra (mert hát napvilágra kerülnek!), akkor a hátulról pénzelt, szaktekintélyként tetszelgő megmondó emberek a média tömegmanipuláló erejét kihasználva rögtön letagadják azt (mondván, hogy az egész csak egy nagy csalás, hókuszpókusz, esetleg videótrükk!), vagy ha ez nem lehetséges, mert annyira nyilvánvaló, szemmel látható, kézzel tapintható mindenki számára, akkor egyszerűen ráhúzzák a köntöst: „A tudomány jelenlegi állása szerint nincs magyarázat a jelenségre”. És ezzel el van intézve az ügy, mondhatni a szőnyeg alá lett söpörve. Pedig mennyivel kézenfekvőbb lenne azt mondani: „ezek az emberi lélek/szellem természetes képességei”. És mivel minden ember rendelkezik ezekkel a képességekkel, ezért semmi rendkívüli nincs bennük. Kezelhetnénk ezt az egész dolgot ezzel a természetességgel. Viszont ha megengedhetnénk, hogy ezt kimondjuk, akkor azzal a lélek létezését is elismernénk. És ha létezik lélek, akkor már csak egy hajszál választ el attól, hogy Isten létezését is elismerjük! Ezen a ponton ez már keményen vallási terület, tehát a fő témát tekintve a vallás kihagyhatatlan az emberi lelkek megmentésének projektjében. Akár tetszik, akár nem.

Viszont nem kell ekkorát ugranunk. Az emberi lelkek megmentése nem a vallással kezdődik. Az a megmentési projekt utolsó állomása. Pontosan ez magyarázza meg számunkra azt, miért halad ez a projekt ilyen lassan. Mert a folyamatot az utolsó lépéssel kezdik. Olyan ez, mintha a ház építését a tetővel kezdenénk, és elvárnánk a tetőtől, hogy maradjon a levegőben addig, amíg alá nem kerülnek a falak, majd egyszer csak (valamikor) lesz ott egy alap is. Néhányan el tudják fogadni, hogy a tető falak és alap nélkül is meg tud maradni a helyén, de az emberek többsége szerint ez lehetetlen. Valami ilyesmi lehet a vallásos és nem-vallásos csoportok viszonya egymással.

De visszatérve a képességekhez: ha a levitálás, a telepátia és a többi hasonló, csodaszámba menő dolog mind emberi természetünk magától értetődő része, akkor én például miért nem tudom mindezeket megtenni? Miért nem tudom például ebben a szent pillanatban eltűntetni innen a testemet, hogy a következő pillanatban a Grand Canyonnál megjelenve a panorámában gyönyörködhessek? Mé’? Hát azé’, mert elfelejtettem. Már nem tudom, hogyan is kell azt csinálni. Ez viszont már egy sokkal hosszabb történet része, és most nem kívántam ilyen mélységekig belemenni a témába, pusztán azért hoztam fel, hogy érthetőbbé tegyem a következő gondolatot. Van ugyanis még egy veszélyes képessége az emberi léleknek, amit nem sikerült még teljesen tönkretenni, de nagyon erősen dolgoznak rajta, hogy a feledés homályába merüljön: a gondolkodás. Sőt, az önálló gondolkodás!

Minden elnyomó csoport (legyenek azok kommunisták, fasiszták, Rotschildok, Bilderbergek, szomszéd Náncsi nénik) minden erejével azon dolgozik, hogy az egyéni gondolkodást, mint olyat, megszüntesse, és a mind külső megjelenésükben, mind személyiségükben egymástól különböző embereket egyetlen egy masszába tömörítse, és uniformizálja őket akár külsőleg is, de leginkább gondolkodásban. Mert ugye mennyivel egyszerűbb úgy kontrollálni egy csoportot, ha tudjuk, miről mit gondol! És hogy miről mit gondoljanak az emberek, azt meg kell nekik mondani! Ennyire egyszerű! A tömegmédia pontosan ezt a célt szolgálja. Nagyban zajlik a gondolatok manipulálása. Ipari méretekben. A jövőnket érintő legfontosabb kérdésekre (Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Hová tartunk? Mi zajlik körülöttünk? Jó-e ez nekünk? stb.) kész, kiforrott válaszokat kapunk, hogy ne is kelljen rajtuk gondolkodnunk. Ezek a válaszok persze hamisak, de – mivel egy egész iparág dolgozik rajta – nagyon is igaznak hangzanak. És ha igaz, akkor minek tovább gondolkodni rajta, nem igaz?

És itt jön még egy plusz csavar! Meglehet, hogy az emberek mégsem fogadják el olyan könnyen a laboratóriumban legyártott, instant válaszokat, hanem megkérdőjelezik azokat, és – uramisten! – elgondolkoznak rajta! Ez előfordulhat, hiszen nem olyan könnyű leszoktatni az embereket a gondolkodásról.  Nos, erre az a megoldás, hogy el kell venni az emberek idejét és energiáit, amit gondolkodásra fordítanának, illetve olyan mesterséges problémákat kell gyártani nekik, amikre nyugodtan áldozhatják az idejüket és energiáikat.

Szerinted mi tölti ki egy átlagember figyelmét? Hová vész el az a rengeteg idő, energia és szellemi potenciál? Ha nagyon a mélyére akarunk nézni a válasznak, akkor ezt a lehangoló eredményt fogjuk találni: figyelmünk java része megrekedt (pontosabban mesterségesen meg van rekesztve) egy előember motivációs szintjén, azaz „Enni akarok”, „Szaporodni akarok”. Vagyis egy olyan, technikailag fejlett világban, ami most már tökéletesen szolgálhatná az emberiséget a szellemi felemelkedés útján, mi még mindig állati ösztöneink kielégítésén fáradozunk. A technikai fejlesztések persze mind azzal a céllal történnek, hogy megoldásaikkal újabb és újabb terhet vegyenek le az emberiség válláról, és általuk a világunk könnyebben élhető és kényelmesebb legyen. Viszont ahelyett, hogy e fejlődés felszabadítana bennünket, mind inkább a rabszolgájává tesz.

„Kijött egy új telefon! Ez jobb, mint a régi! De drága! Nem baj, akarom! Akkor többet kell dolgozni! Ha több a munka, kevesebb a szabadidő, és több a fáradtság is!”

„Ez az autó jobb, mint az enyém! De drága! Nem baj, akarom! Akkor többet kell dolgozni! Ha több a munka, kevesebb a szabadidő, és több a fáradtság is!”

„Tetszik ez a ház! De drága! Nem baj, akarom! Akkor többet kell dolgozni! Ha több a munka, kevesebb a szabadidő, és több a fáradtság is!”…

Mi ennek az eredménye? Nincs időd, hogy gondolkozz! Nincs energiád, hogy gondolkozz! Munka után este hazatérsz, fáradtan levágod magad a kanapédra, és másra se vágysz, minthogy mindenki békén hagyjon, hadd tompulhass valami könnyeden szórakoztató baromságon a tévében. Ismerős?

Fogyasztói társadalomban élünk, ami szándékosan úgy van felépítve, hogy szükséget ébresszen bennünk minden iránt, amink még nincs, azaz alapvető birtoklási vágyunk kielégítésére buzdít. És amíg azon fáradozunk, hogy mindenünk meglegyen (étel, ital, ruházat, otthon, autók, kütyük, nyaralás, stb), már le is dolgoztunk egy életet, és észre se vettük, hogy a legfontosabb kérdésekre nem is figyeltünk. Életünk végén (ha előbb nem) majd elgondolkodunk azon, hogy jó volt-e ez így egyáltalán. Egészen addig úgy tűnt, hogy igen, jó volt, hiszen ezt láttuk magunk körül, mindenki így élte az életét. És azért élték a többiek is így az életüket, mert ők is ezt látták maguk körül. És ha mindenki ezt csinálja, akkor ezt valóban így kell csinálni, az életet így kell élni.

De honnan jön a minta eredetileg, amit követünk? A média hamis célokat és hamis motivációkat állít elénk, hogy azokért küzdjünk. A fogyasztás alapja a pénz. Emiatt minden gondolat középpontjában ez áll. Óriási időt és energiát von el az emberektől pusztán az az egy gondolat, hogy honnan teremtsük elő a pénzt! Aztán, persze, miután megvan, újabb óriási mennyiségű energiákat igényel, hogy ezt a pénzt hasznosan (vagy éppen haszontalanul) elköltsük. És ha elköltöttük, újrakezdjük a kört azzal, hogy honnan, illetve hogyan teremtsük elő a pénzt. Ez egy véget nem érő folyamat, ami véget nem érően leköti a figyelmet. És pontosan ez a cél. És a cél része az, hogy ezt természetesnek találd.

Az emberi lélek csapdában van. Egy olyan csapdában, amit még csak nem is lát. Emiatt hiszi azt, hogy ő egy szabad lény, és emiatt hiszi azt, hogy minden rendben. Ennek a csapdának a falait hazugságok alkotják, ami valójában jó hír, mert a hazugság nagyon gyenge építőanyag. Törékeny. Nem tart örökké. Egyetlen hazugság sem tart örökké. Pusztán arra van szükség, hogy kiderüljön az az igazság, melyet az adott hazugság eltakar, és már le is omlottak a falak. Viszont nem a hazugság falai az erősek, hanem az ártó szándékok, melyek a helyükön tartják őket. Az emberi lelkeket tehát a rájuk erőltetett áligazságok tartják fogságban. A lélek megmentése pedig nem más, mint a lélek rehabilitálása. Annak az állapotnak a helyreállítása, amikor még teljes mértékben birtokában volt a teljes igazságnak önmagáról, a képességeiről, a saját és mások univerzumáról, még jóval azelőtt, hogy az elméjét telenyomták volna hamis adatokkal.

Az igazság sosem veszett el. Az mindig is ott volt, ahol most is van. Csak az eszköz veszett el az idők során, amivel az igaz adatok visszanyerhetők a hazugságok leple alól. Ez az eszköz létezik. Képes visszaadni a léleknek eredendő szabadságát. Tulajdonképpen ez az állapot létezésünk legfőbb célja: teljes öndetermináltság, szellemi és fizikai korlátoktól való mentesség.

Ez a cél azonban semennyire sem reális egy olyan embernek, aki a napi betevő falatért küzd. De egy olyan embernek sem, akinek látszólag mindene megvan, amit fejlett világunk az ő számára megadhat, ellenben nincs szabadideje, nincs mozgósítható energiája és nincs önálló gondolkodása. Ahhoz, hogy megmenthessük ezeket az embereket, be kell tartanunk a fokozatosság elvét, ami a személyes szabadság fokozatos visszanyerését jelenti.

Kezdjük azon a szinten, ami számukra is reális: a munka, a pénz hajszolása. Ők abban a hitben élnek, hogy ezek fontos dolgok. Olyannyira így van ez, hogy a pénz akár a civilizált világ isteneként is értelmezhető, a pénzhajszolás pedig nem más, mint egyfajta vallásgyakorlás.

Ha már a hazugsággyártóknak sikerült elérniük azt, hogy az emberek figyelme a pénzen rögzüljön, akkor húzzuk ki a kígyójuk méregfogát azzal, hogy egy olyan eszközt adunk az emberek kezébe, amivel átvehetik az életük felett az irányítást, és saját erőből könnyedén nagy vagyont építhetnek maguknak. A célunk az, hogy elérjük a mindennapi problémákon való rögzültségük megszűnését, és felszabaduljanak figyelmi egységeik magasztosabb célok számára. Az nem megoldás jelen esetben, ha pénzt adunk nekik, amivel megvalósíthatnák álmaikat, mert az nem eredményezne a léleknél semmiféle fejlődést, ráadásul csak a függő helyzetüket erősítenénk meg. És ugyebár ahol függőség van, ott nem létezhet szabadság. Az embereknek azt kell felismerniük, hogy ők maguk a felelősek azokért az állapotokért, amelyekben élnek, és csakis ők maguk azok, akik ezen változtathatnak. És ha már felismerték a változás szükségességét, akkor már keresni fogják azt az eszközt, amivel megteremthetik maguknak az anyagi függetlenséget. Ez az örök garancia arra, hogy a modern rabszolgatartó társadalom mókuskerekéből kitörjenek, és szabad életet élhessenek.

Ez az eredmény azonban nem érhető el anélkül, hogy személyes fejlődésen ne menne át az ember. Megtapasztalja, hogy valójában bármit meg tud tenni, ha kitartóan dolgozik érte, és hisz benne. Képes elérni a kitűzött céljait, és ez nagyban megerősíti az önbecsülését, az önmagába vetett hitét. Felismeri az emberi kapcsolatok fontosságát, és az összefogás erejét, mivel a céljait csak úgy tudja elérni, ha segít másoknak lábra állni, és megvalósítani az ő céljaikat. Óriási lépést tett meg a teljes szabadság felé vezető úton, hiszen megszűntek kötöttségei. Önállóan tervezheti és élheti az életét anélkül, hogy bárkitől is engedélyt kéne kérnie, vagy jóváhagyásra kellene várnia. Ez egy csodálatos állapot. Hagyni is kell ilyenkor az embert, hogy élvezze a szabadságát, és élje ki a vágyait, valósítsa meg minden egyes álmát, melyeket az álszent társadalom próbált tőle elvenni. Az anyagi függetlenség elérése – mely fizikai értelemben vett szabadságot nyújt a számára – egy óriási feladat volt. Egy hatalmas cél, melyet sikerült beteljesítenie. Élvezni is fogja az elért szabadságot.

Aztán eljön az a pont, amikor már minden vágyát teljesítette, ami anyagi eszközökkel megvalósítható, és mivel már nem kötöttek a gondolatai a mindennapi robothoz, újabb és magasztosabb célokat fog keresni magának. És ekkor már kész lesz arra, hogy belevágjon élete legnagyobb kalandjába: a teljes szellemi szabadság elérése. Itt lépünk be a vallás területére, és ez volna a biztos út az emberi lelkek megmentése projektjében.